2016. július 30., szombat

Ági, a szökdelő víziló



Ez egy különleges mese. A végén kezdődik, mégpedig a azzal, hogy, mint a mesék általában, boldog véget érnek. A mi mesénk is hasonló. A kislány, akit Áginak hívnak, barátokra lelt. Mivel nem volt nádszálkarcsú, ennek ellenére szeretett mozogni, és igen gyorsan, szinte futva közlekedett, a Szökdelő Víziló nevet kapta.
Mindannyiunk sorsa különleges. Kinek könnyebb, kinek nehezebb. Valaki megkapja a családjától azt a kellő lelki muníciót, amivel felvértezve indulhat neki a világnak. Valakinek szorongás, állandó megfelelési kényszer jut osztályrészül. Valaki könnyen barátkozik, valakinek a sok gúnyolódáson kívül azzal is meg kell küzdenie, hogy nincs igazi barátja. Az élet igazságtalan. A mesékben szinte mindig igazság van, és mindig győz a jó. Mesénk hőse sem volt mindig biztos abban, hogy a fájdalmas, kijózanító valósággal küzd meg nap mint nap, vagy a mesevilág újabb csatájával néz szembe, azzal a megnyugtató ténnyel, hogy, ha egy-egy csatát elvesztünk, a vége úgyis boldog lesz. A legkisebb királyfinak sem volt egy perc nyugta sem, mert vagy éppen csatába ment, vagy a hétfejű sárkánnyal hadakozott. A legkisebb leány sem tétlenkedett egyik mesében sem, hiába zavarták el otthonról, igyekezett valahova elszegődni, hogy bizonyítsa a szorgalmát, rátermettségét.
Mesénk hőse is elég mozgalmas életet élt, igaz, nem küzdött meg egy sárkánnyal sem, s mostoha sem keresztezte útját. Hétköznapi élethez méltóan, hol a tanulás által támasztott akadályokat vette több-kevesebb sikerrel. Később a megélhetéssel küszködött. Sokáig magányosan élt, amíg meg nem találta a párját. Számtalan családi és anyagi probléma gördített követ a lába elé, de ezeket a köveket igyekezett lépcsőknek használni. Sokszor volt magányos, a környezete nem igazán értette meg őt. Ő mégis ragaszkodott az elveihez, ahhoz, amikhez sok küzdelem árán eljutott. A sok fájdalom ellenére nem lett kérges a szíve. Hitt abban, hogy a szereret tartja össze a világot, hogy a segítőkészségnek van értelme. Hogy a gyengébbe belerúgni nem érdem. Hitt abban, hogy létezik, igaz, őszinte barátság. Tudta, hogy mi a különbség aközött, hogy velem nevetsz, vagy rajtam nevetsz.
Ha körül nézett, rengeteg érdek-barátságot, felbomló kapcsolatot látott. Az emberek tőkét kovácsoltak a másik gyengeségéből, nem nemes küzdelemben, hanem alantas eszközökkel akarták egymást legyőzni. A gyengébb emberek hamar gúnyolódás, megszégyenítés, pletyka áldozataivá váltak. Kiveszőben volt az empátia és a szolidaritás. A kislány nem szeretett volna ezekbe a csatározásokba belefolyni. Önzetlenségre törekedett, tiszta érzelmeken alapuló kapcsolatokra. Persze idővel megtanulta magát megvédeni. És kereste a barátait, mert hitte, hogy vannak.
Aztán egy nap találkozott valakivel. Hasonlóan nehéz sorsú emberke volt, mégsem ez volt közöttük az összekötő kapocs. Nagyon sokat viccelődtek. Többek között azon, hogy Áginak korántsem volt kecses alakja és szép mozgása. Ennek ellenére állandóan szaladt, néha ugrált. Emiatt a Szökdelő Víziló nevet kapta.
Volt egyszer egy kislány, akit Áginak hívtak, és nagyon nem találta a helyét a világban. Így kezdődött a mese... De ez lassan a feledés homályába merült.