Sokféle tapasztalataim
vannak azzal kapcsolatban, ahogy a körülöttem lévők reagálnak arra, ha valami
különösbe, furcsába, szokatlanba, merészbe szeretnék belefogni. Valaki bátorít,
együtt örül velem, lelkesít, szorít nekem. De sajnos vannak körülöttem negatív
emberkék, akik kapásból le akarnak
beszélni. Sokszor nem a saját meggyőződésük hanem a kényelmességük, kudarcaik,
lustasága ikmiatt. Természetesen meghallom ezeket a hangokat is, mert soha nem
lehet tudni, kitől, mikor kapok olyan tanácsot, segítséget, inspirációt, ami
utat mutat a jövőre nézve. De kellő megfontolás után beteszem a megfelelő
fiókba... Például, miért megyek tornázni, miért nem pihenek, punnyadok inkább. Igen,
nem sok látszatja van, de tudom, hogy szükségem van a rendszeres testmozgásra.
Tudom, hogy milyen az, ha hiányzik. És így mindig meg kell küzdenem, az
ellenfél pedig én magam vagyok. Vagy miért szeretnék kiállni a kézműves alkotásaimmal
a nyilvánosság elé. Úgy sem érdekel senkit, úgyis rengeteg kézműves van, és
úgysem lehet belőle megélni. Az lehet, de azt az utat, amit én bejártam, nem
járta be senki. Amit én kaptam és rájöttem a küzdelmeim során, csak én tudom.
És szeretném továbbadni. Lehet, hogy van más, aki szintén magányos harcos,
piréz, egészen addig, amíg nem találkozik egy hasonszőrűvel. Nekem is jól esik,
ha erőt, lelkesítést kapok másoktól. talán ugyanilyen erőforrás lehetek mások
számára.
Legújabb ilyen
próbatétel számomra a Rám-szakadékba tervezett kirándulás volt. Aki ismer,
tudja, hogy furcsa a mozgásom. Bár szeretek tornázni, mozogni, az ilyen
bonyolult,nagy koncentrációt jelentő feladatok kihívást jelentenek a számomra.
Most ráadásul annyival nehezült, hogy nem a megszokott „csapattal”, hanem számomra
idegenekkel kiegészülve terveztük a kirándulást. Felmerült bennem, hogy ki
kell-e magam tenni gúnyolódásnak, bántó megjegyzéseknek olyan emberektől, akik
nem ismerik a furcsaságom. Csúnya szóval: kell-e magam exponálni idegenek
előtt? Ráadásul tudtam magamról, hogy több helyen segítségre szorulok. Kérjek
segítséget egy idegentől? Én, aki igyekszem elkerülni az olyan helyzeteket,
ahol mások segítségére, jóindulatára vagyok szorulva, akár a legapróbb
dolgokban is? Kaptam egy olyan lehetőséget, hogy talán hagyjam ki és ne menjek.
Aztán eszembe jutott három drága lélek. Nem egyeztettem velük,így nem nevezem
meg őket, de rájöhetnek, kikről van szó,
mert megkapják ezt az írásomat privát üzenetben is. Eszembe jutott, hogy ők
sokszor erőt adtak, bátorítottak, hogy ne adjam fel. nem csak ebben a konkrét
esetben. Bármikor számíthattam rájuk, hogy ne féljek. Így a tőlük kapott erővel
felvértezve döntöttem úgy, hogy nekivágok. Hogy nem engedem, hogy a félelmem
legyőzzön. És ha túl leszek rajta, akkor büszke lehetek, hogy megcsináltam. És
ihatok az ő egészségükre is.
Talán furcsa,
hogy számomra a Rám-szakadék ilyen problémát okoz. De mindannyiunk életében
lehet ilyen rám szakadék, ahol megmérettetünk. Ahol mérlegre kerülünk, és, ha
legyőzzük magunkat, biztos, hogy nem találtatunk könnyűnek. Ha másnak nem, a
magunk szemében... Egy győzelemmel lehetünk gazdagabbak, egy pozitív
tapasztalattal, ami hosszú időre, az élet számos megpróbáltatásaiban erőt ad.
