A tündérek különös lények. Talán azt hisszük róluk, hogy az ő életük csupa gondtalanság és öröm, de komolyabban megismerve őket, láthatjuk, hogy ez nincs mindig így. Nem mindegyik tündér egyforma. Valamelyiknek kócos a haja és farmerben jár, némelyik szeret motorozni, de valamelyik olyan, mint egy virág. A virágok általában szépek, színesek, illatoznak, szemet és lelket gyönyörködtetnek, de ez a mi kis virágunk még a virágtündérek között kis kilógott a sorból.A többiekkel ellentétben neki nem volt szép, élénk szirma, hanem az összes levele kifakult, fénytelen volt. Nem is volt olyan finom illata, mint a többieknek, inkább legalább egy hete, egy szobai vázában tartott poshadt csokorra hasonlított az illata. Hogy miért nem lett komposzt belőle? Később kiderül.
A manók sem mind egyformák. Némelyik elvan a saját világában, van, amelyik inkább társasági lény, kimerészkedik az emberek közé. De ők sem egyformák. Valaki csínyedn töri a fejét, valaki barátkozni szeret, valaki segít az emberek (vagy a tündérek) gondjaira megoldást találni. Na nem úgy, hogy azt képzeli magáról, hogy ő mindent meg tud oldani és valami különleges tuidás, ismeret, bölcsesség birtokosa. Inkább nyitott szemmel jár és észreveszi hol van rá szükség. Soha nem tolakszik, nem erőszakolja magát rá sem emberre, pláne nem tündérre.
Egyszer csak egy ilyen manó betévedt a virágtündérekhez. Különös módon, pont azon a kis fakó tündéren akadt meg a szeme. Hogy miért, azt nem lehet tudni. Talán azért, mert akármilyen teremtményről van is szó, rögtön megérzi, kivel hasonló a lelke. Talán a legtöbbször szavak se kellenek. (Igaz, nem is ártanak...Legalább néha...). Túl sok találkozás és beszélgetés sem kellett hozzá, a manó elnevezte a kis tündért Tündérvirágszálnak. Láss csodát (mert az történt...) ennek hatására a kis tündért mintha kicserélték volna. Már nem fordította lefelé a fejecskéjét, hanem a nap felé, hogy minél több fény érje. Ragyogni kezdett az összes levele, megtelt élettel és egyre többet mosolygott. Kicsit bajban is volt, mert az újonnan felfedezett szépségét mások is láthatték, pedig ő a legszívesebben megtartotta volna azt a kis manónak. De nem bánta, mert ugyan a csillogó szemét
és a gyönyörű szirmait mindenki láthatta, de a közös kis titkaik az övéik maradtak.
Amikor a szép haját fésüli, és a szirmait tisztogatja, eszébe jut a kis manó, és mindig egy pillanatra elakad a lélegzete.
