Elég fura szerzet ez a facebook. Kialakíthatnék magamnak egy másik személyoiséget, Akinek minden sikerül, aki minden akadályt könnyedén vesz. Aki könnyen túllép a kudarcokon, akinek minden összejön. Ezzel csak az a baj, hogy nem ilyen vagyok. Szerintem a gyerekes gondolokodás nem feltétlenül negatív. Szeretek olyan őszinte, tiszta, naiv lélek lenni, mint a gyerekek. A kiudarcba egy kicsit belehalni. Bízni, hinni mindenkiben, elhinni, hogy a világ igazságos.
Hálás vagyok, hogy ebből sokat megőriztem. Sajnos, rá kellett jöjjek, hogy az élet igazságtalan, hogy az adok-kapok ni9ncs egyensúlyban. Hogy a kudarcba nem szabad belehalni., hanem tovább kell menni. Fel kell állni, askkor is, ha nem látom a következő lépést.
Valaki azt hiszi, hogy zárkózott vagyok. Ez nem így van. Szeretek beszélni és megallgatni. De nem mindig, nem mindenkit, nem mindenhol. Kell egy hangulat, egy bizalom, egy olyan légkör, hogy ez nem csak egy alkalomra szól. Hogy ha ma barátopk vagyunk, holnap sem megyübnk el szó nélkül egymás mellett. Furcsa, hogy bnem vagyok népszerű, mégis adni szeretnék. Mégsem gubózok be, a sok elutasítás, visszautasítás ellenére sem. Ha csak pá.r embernek, de talán tudok adni, segíteni, továbblépni. Ahogy nekem is szükségem van formálódásra, alakulásra, csiszolódásra. Ami csak emberi szó által megy.
Ezért vállalom, hogy lekésem a vonatot, elnézek-elrontok dolgokat. Rosszul döntök. De pont ezért vagyok ember, hogy pont ezek ellenére... Nem tudok mindig erős lenni, a kudarcokba mindig egy kicsit belehalok. Naiv vagyok, pedig sokszor sok barátnak hitt embertől kaptam pofont. Nem arról van szó, hogy erőt veszek magamon, hanem teszem a dolgom, egyik nap után a másikat. Utálok nyavajogni, de néha jó egy kicsit megállni. Visszanézni.
Megbocsátani. Szeretni. Továbbh lépni. És, ami a legnehezebb: tisztúázni... Mert igazán az a jó, ami egyértelmű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése