Az otthonom két ország

Megkaptam már az arcomba, hogy kóros az érzèkenységem. Ebben lehet valami, mert tényleg eléggé érzékeny vagyok. De ha nem ilyen lennék, nem tudnék írni, kézműveskedni. A túlzott nyavalygást, szentimentalizmust, filozofálgatást viszont nem szeretem. Gyakorlatias embernek tartom magam, szeretek úgy hozzáállni a dolgokhoz, hogy valamit hogyan lehet megoldani és nem úgy, hogyan nem. Szerintem minden elnélet annyit ér, amennyit meg tudunk valósítani belőle. Persze, jó néha panaszkodni, de szeretem keresni a kivezető utat. Szeretem a keresztény pólókat, amelyikre vagy bibliai idézetet vagy igei témájú üzenetet nyomtattak. Nemrég megdöbbentem, mert a következő mondat volt a pólón " Ez a világ nem otthonom". Ezzel egyátalán nem értek egyet. Mert bármennyire is nehèz, és sokszor elvonulnék és kifutnék a világból, de akkor sem az a mi életfeladatunk, hogy remeteként, elszigetelten éljünk, hanem a vilàgban élve, emberek között, a feladatainkat végezve éljük meg a hitünket. Sokkal jobban tetszik az a dalszöveg, aminek a refrénje" Egyszerre az otthonom két ország." Szoktam mondani, hogy földönkívüli vagyok. Igen sokszor próbára tesz földönkívüliként mégis két lábbal állni a földön, alkalmazkodni a földi törvényekhez, itt helytállni. Úgy érzem, én  is, hogy két hazám van. Itthon vagyok itt is, de egy másik hazában is, ami szemmel nem látható. Felülről táplálkozom, kapom az erőt, hogy helyt tudjak állni, betöltsem a küldetésem. Megtapasztalom minden nap a kegyelmet. Naiv vagyok. Talán gyerekes is, de számomra ez inkább pozitív. Talán az átlagnál nagyobb igényem van a szeretetre. Nem a majomszeretetre, hanem az őszinte szeretetre, ami felemel, helyreállít, korrigál. Ami nem elkendőz, nem elhallgat. Szeret. De ennek a hiányában is élnem kell az életem. Nem csak túlélni, hanem megtalálni az örömöt az életemben. Megtalálni és továbbadni. Az önkéntes, társadalmi munkát is ezért szeretném végezni. Továbbadni, amit kaptam.