Hazafelé menet gyöngyörködtem a fényekben. Annyira szépek. Ragyognak, csillognak, kiemelik a színeket, formákat. Pont, mint az ünnepek. Emelik a hétköznapok fényét, plusz tartalommal, jelentéssel töltik meg. Van benne valami különleges, hogy mást csinálunk, mint a többi hétköznapon. Pár éve, életem egyik ünnepén fontossá vált számomra, hogy olyan ruhát vegyek fel, amit soha azelőtt és soha azután. Akármennyire is vacakul állok anyagilag. Így lett az a nap számomra különlegessé.
Ez a közelgő ünnep is különleges lehet a számunkra. A színektől, illatoktól, fényektől. Az előkészületektől, a szeretteinkre való gondolástól. Különleges, még akkor is, ha nem felhőtlen. Bármilyen gond, teher beárnyékolhatja. A szenvedéseink, fájdalmaink nem lesznek kevesebbek. Az élethez hozzátartozik a szenvedés. Különös, hogy pont most, amikor a születés csodáját ünnepeljük, még inkább ránk nehezednek a terheink. A születés éppúgy magában hordozza a szenvedést és az elmúlást, mint az egész életünk. De az ünnepünk lehet szép. Lehet örömmel, szeretettel teli. Csak figyelni kell. Észrevenni az ezernyi apró csodát. Az itt- ott megbújó örömöket, ajándékokat. Szeretetet, odafordulást, mosolyt. Ahogy a fények megcsillannak, úgy csillannak meg az örömök az életünkben. Mivel korán sötétedik, látványosabbak a kivilágított díszek, ahogy szórják fényüket, mint gyémántkristályok a fekete bársonyon.
Nem attól ünnep az ünnep, hogy valaki valamikor rábökött a naptár egy napjára, amit azóta piros színnel nyomtatnak. Az legfeljebb csak munkaszüneti nap. Az az ünnep, amikor a lelkem megcsendül. Amikor érzem, hogy itt rendkívülivel állok szemben. Valamivel, ami csak az enyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése